A teljes megjelenéshez ajánlott böngészők: Chrome, Firefox, Edge
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
megtekintés összesen
látogató online
  • Főoldal / 
  • Bemutatkozás / 
  • Középiskolánk / 
  • A névadóról

A névadóról

Rózsa Imre 1925. június 29-én született Hatvanban. 1940-ben került a Jászberényi Tanítóképzőbe, ahol 1945-ben diplomázott. Tanulmányait a Szegedi Tanárképző Főiskolán folytatta. Tanári pályáját 1949-ben kezdte Szajolban. Ebben az évben kötött házasságot Szentkirályi Tóth Klára tanítónővel. Két gyermekük született, Gábor és György. (Gábor doktorált, a győri Széchenyi István Egyetem docense, György az újszászi Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és Kollégium igazgatója lett.)

1953-tól Szolnokon a Közgazdasági Technikumban tanított. Közben elvégezte Debrecenben a Kossuth Lajos Tudományegyetemen a történelem szakot.

1963-ban az újonnan induló újszászi középiskola igazgatásával őt bízták meg. Idejét nem sajnálva járta az egyetemeket, hogy fiatal, jól képzett szakembereket nyerjen meg az újszászi gimnázium számára. De nem feledkezett meg az általános iskola tapasztalt pedagógusairól sem. Jól ötvözte és kapcsolta össze a két generáció tevékenységét. Az oktatás az általános iskola tantermeiben indult két osztállyal. A középiskola hamarosan kinőtte ezt az épületet. Rózsa Imre minden erejével azon volt, hogy a gimnázium önálló épületbe kerüljön. Szívós munkájának eredményeként 1973-ban a tanulóifjúság birtokba vehette a Dózsa György út 23. szám alatti új épületet. Küzdelmes munkájának köszönhető az 1989-ben épült kollégium is. Előrelátását bizonyította a szakközépiskola létrejötte, az autóforgalmi, később pedig a vasútforgalmi ágazat bevezetése.

A pedagógiai munka mellett a jó közösség, a családias légkör kialakítása is fontos volt számára. Számtalan szabadidős programmal színesítette az iskola életét. Gyerekek között a gyerekekért dolgozott. Hit, remény, szeretet, lelkiismeretes és következetes munka volt az életeszménye. Hitt a gyerekek nevelhetőségében, bízott abban, hogy a befektetett munka meghozza gyümölcsét.

Nevéhez fűződik a felnőttoktatás megszervezése is. Elismerésként az Oktatásügy Kiváló Dolgozója, a Felnőttoktatás Kiváló Dolgozója kitüntetésben részesült.

A középiskola létrehozásával és eredményes működtetésével jelentősen hozzájárult Újszász várossá nyilvánításához.

Rózsa Imre 1990-ben hunyt el. 2000-ben halálának 10. évfordulóján Újszász város Pro Urbe Újszász díjat adományozott neki.

1991-ben a középiskola tantestülete Rózsa Imre Alapítványt hozott létre emlékére és a tehetséges tanulók támogatására.

2012-ben az iskola az iránta érzett tiszteletből felvette alapító igazgatója nevét.

Rózsa Imre
Rózsa Imre
Levelező tagozat
Általános gimnáziumi képzés levelező tagozaton
sulivideo
reklámfilm
e-napló
katonasuli
tehetségpont