A teljes megjelenéshez ajánlott böngészők: Chrome, Firefox, Edge
  • 1
  • 2
    Rózsa-hét (március 27-31.)
  • 3
    Április 12.
  • 4
  • 5
megtekintés összesen
látogató online
  • Főoldal / 
  • Tehetségpont / 
  • Tehetségpontok / 
  • ÉReTT

ÉRETT

Együttműködés a rendészeti tehetségekért

Észak-magyarországi Rendészeti Tehetségsegítő Tanács alakult

A Miskolci Rendészeti Szakközépiskola 2008-ban kötelezte el magát a tehetséggondozás mellett. Tevékenységét a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (MATEHETSZ) 2011-ben és 2014-ben "Akkreditált Kiváló Tehetségpont" cím adományozásával ismerte el. A Miskolci RSZKI tehetséggondozó munkájában nyitott a rendészeti pályaorientációs intézmények, az ágazati képzést végző szakközépiskolák, a munkáltatók és más a rendészeti szakmai specifikumoknak megfelelő szervezetek irányába. A tehetséggondozás területén szerzett szakmai ismereteire, tapasztalataira, valamint az említett nyitottságra alapozva a partnerek körében olyan szervezeti forma létrehozását kezdeményezte, mely regionális szinten a rendészeti pályára orientálódó fiatal tehetségek megtalálását, fejlesztését, érvényesülését, tehetségük hasznosulását hivatott szolgálni. Ez a szervezeti forma az Észak-magyarországi Rendészeti Tehetségsegítő Tanács.

Az Észak-magyarországi Rendészeti Tehetségsegítő Tanács (ÉReTT) 22 alapító taggal (2 fő magánszemély és 20 intézmény, szervezet) 2015. március 13-án alakult meg.

Az ÉReTT céljai

  • Segítse a tehetséges fiatalok rendészeti pályaorientációját és folyamatos fejlesztését.
  • Összefogja és szakmai közösséggé, hálózattá formálja a rendészeti tehetséggondozásban érintett intézményeket, szervezeteket és szakembereket.
  • Az együttműködésre építve hozzájáruljon, illetve kialakítsa a rendészeti tehetségígéretek felkutatásának rendszerét, valamint a tehetségek folyamatos követésének és segítésének módszereit és szervezeti kereteit.
  • Tevékenységével hozzájáruljon a rendészeti tehetségsegítés komplex erőforrás rendszerének feltérképezéséhez és folyamatos bővítéséhez.
  • Segítse a Tehetségpontok hálózati együttműködését, támogassa új Tehetségpontok kialakítását, ezzel egyidejűleg a rendészeti tehetségterület megjelenését a partner intézmények Tehetséggondozó Programjaiban.
  • Ösztönözze és maga is részt vegyen a Nemzeti Tehetség Program hazai és Európai Uniós forrásokon alapuló pályázati lehetőségeinek a kihasználásában.
  • Tevékenységével, javaslataival igény szerint hozzájáruljon a szakmai irányító szervek tehetségsegítéssel összefüggő koncepciójának, programjának kialakításához és megvalósításához.

Az ÉReTT alapító tagjai

  • Zsinka András személyügyi helyettes államtitkár, Belügyminisztérium, Budapest
  • Bessenyei György Szakközépiskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Arany János Kollégium, Berettyóújfalu
  • Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola, Kollégium, Biharkeresztes
  • Bocskai István Katolikus Gimnázium és Szakközépiskola, Szerencs
  • Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság, Miskolc
  • Csengeri Ady Endre Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium, Csenger
  • Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, Derecske
  • Diósgyőr-Vasgyári Szakképző Iskola és Kollégium, Miskolc
  • Egri Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola, Kollégium és Könyvtár, Eger
  • Heves Megyei Rendőr-főkapitányság, Eger
  • Karacs Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, Püspökladány
  • Magyar Rendvédelmi Kar, Budapest
  • Miskolci Egyetem Tanárképző Intézet Regionális Tehetségpont, Miskolc
  • Miskolci Rendészeti Szakközépiskola, Miskolc
  • Miskolci Rendészeti Szakközépiskola Sport Egyesülete, Miskolc
  • Rózsa Imre Középiskola és Kollégium, Újszász
  • Serényi Béla Mezőgazdasági Szakképző Iskola, Putnok
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság, Nyíregyháza
  • Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, Tokaj
  • Tóth Ilona, pedagógiai mérés-értékelés szakos tanár, Miskolc
  • Záhonyi Kandó Kálmán Közlekedési Szakközépiskola, Gimnázium és Dr. Béres József Kollégium, Záhony
  • Vay Ádám Gimnázium, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium, Baktalórántháza

A tagok az ÉReTT Működési rendjének elfogadását követően tisztségviselőket választottak, akiknek feladata a Tanács működtetése, a fentiekben bemutatott célokhoz kapcsolódó feladatok, tevékenységek koordinálása, azok megvalósulásának segítése.

Az ÉReTT tisztségviselői

  • Tiszteletbeli Elnök: Zsinka András (Belügyminisztérium)
  • Elnök: Bagi István r. ezredes (Miskolci RSZKI)
  • Szakképzési munkacsoport-vezető: Lövei László r. alezredes (Miskolci RSZKI)
  • Pályaorientációs munkacsoport-vezető: Magyar András (Serényi Béla Mezőgazdasági Szakképző Iskola)
  • Titkár: Tóth Ilona (Miskolci RSZKI)

További információk

Éjszakai vetélkedő
Éjszakai vetélkedő 7.0
sulivideo
reklámfilm
e-napló
katonasuli
tehetségpont